Hirek / Információk

Oscar díj és hamburger

Közzététel:2014.július 10.

Hihetetlennek tűnő történetekkel tele van a világ, az Oscar díj gála az egyik legrangosabb filmes vetélkedő. Aki megkapta a kis szobrocskát, az tuti sikerre számíthat a jövőjét illetően, a díjazottak nem győznek köszönetet mondani szüleiktől kezdve a Jóistenig mindenkinek. A szobrocska kiosztása után egyik házibuli éri a másikat, ahol illik megjelenni a díjazottaknak – lehetőleg az összesen! Aki nem így viselkedik, az már a deviáns magatartást tanúsítja. Vagy mégsem?

Penelopé Cruz a maga szerénységével, bátortalanságával a szobrocskáját egy hamburgeresnél ünnepelte meg szűk családi körben. Édesanyja, öccse és húga kíséretében ugyan megjelent az egyik házibulin, de a nagy színészek mellett, mint Jack Nicholson, Robert De Niro társaságában nem érezte jól magát, inkább egy hamburgeresnél töltötték el az estét: estélyiben, szobrocskájával kezében ette a vegetáriánus burgerét.

De nem csak ebben volt más: amikor átvette a díjat, neki is köszönetet kellett mondania. Az első két angol mondat után, spanyolra váltva beszélt a díjkiosztón, olyannyira nagy sikere volt beszédének, az anyanyelvi mondanivalójának, hogy az öreg hollywoodi színészek állva tapsolták.

Deviáns viselkedésű Penelopé Cruz? Aligha! Inkább emberi.


szerző:Várnai Erika

További hírek / információk

 

Júliusi Áramszolgáltatói karbantartás- Madaras

 

Közzététel:2018.július 02.

 

ÁSZF módosítás 2018.05.25-től

 

Közzététel:2018.április 24.

 

További hirek / információk